Mivel azonban a legtöbb ember még mindig az oktatási rendszer és a média mindenütt jelenlévő propagandájának állandó, masszív hatása alatt áll, nagyon vonakodik elhinni ezeket az információkat, és a sötétség uralta médiával és oktatási rendszerrel kéz a kézben mindenféleképpen megkérdőjelezik, hogy egy ilyen gigantikus katasztrófa egyáltalán bekövetkezhetett volna mintegy 200 évvel ezelőtt.

A legtöbb ember nem hiszi el, hogy abban az időben bizonyos területeken hatalmas nukleáris bombázás történhetett, amelynek hatásait ma már nem érezzük vagy nem vesszük észre, különösen a sugárzás tekintetében.

Álljunk meg egy pillanatra az időben, valahol 1815 körül. Ekkor történt valószínűleg egy hatalmas, globális jelentőségű katasztrófa a Földön, amelyről a hivatalos történelem nem akar semmit sem közölni velünk, sőt, rejtélyes. Ennek a katasztrófának a következményei azonban jól ismertek, és valószínűleg több millió emberéletet követeltek.

A következő évet, 1816-ot később "Nap nélküli évnek" nevezték el. Ennek az eseménynek a következtében olyan éghajlati anomália következett be, amely az északi régiók nagy részét érintette. A szokatlan időjárás egész Nyugat-Európát, Törökországot és Észak-Amerika keleti részét sújtotta. Az Egyesült Államokban az évet még mindig "Eighteen hundred and frozen to death", azaz "Tizennyolcszáz és halálra fagyott" évnek nevezik, ami szabad fordításban annyit tesz: "Tizennyolcszáz és halálra fagyott". A hivatalos tudomány ezt az epizódot azzal "fedezte", hogy állítólag ez volt a "kis jégkorszak" kezdete, amely nem túl logikusan három évig tartott.

Az említett év márciusában Észak-Amerikában továbbra is fagyos volt a hőmérséklet, és a jeges időjárás ugyanolyan súlyosságú volt, mint a télen. Áprilisban és májusban természetellenesen sok eső esett, jégtáblák és hirtelen kemény fagyok pusztították el a legtöbb termést, júliusban két óriási hóvihar sok ember halálát okozta, augusztusban pedig még a folyók is befagytak. Minden éjjel nagy fagy volt, és New Yorkban és az Egyesült Államok északkeleti részén egy lábnyi hó hullott.

Németországot is súlyos viharok sújtották. Sok folyó, köztük a Rajna is megduzzadt, Svájcban pedig olyan időjárás uralkodott, amilyet korábban még soha nem láttunk. Hónapokon át havazott és havazott. A szokatlanul hideg időjárás katasztrofális terméskiesést okozott, és gyakorlatilag nem termett gabona. A következő tavaszra a gabona ára Európában megtízszereződött, és éhínség tört ki. A világ a szó teljes értelmében sötétségbe borult. A nap nem tudott áthatolni a felhőrétegen és felmelegíteni a földet.

Lord Byron 1816-ban így kezdi egyik versét: "A ragyogó nap eltűnt, és a homályos csillagok céltalanul, sugarak nélkül tántorognak az űrben; a föld jeges, és vakon rohan a holdtalan levegőben. A reggel órája még nem jött el, és nem hozta magával a napot ... Mindazok lakhelyei, akiknek az volt, leégtek... Szörnyű éhség, nagy szenvedés... Az emberek gyorsan haldokoltak."

A "tudomány" gyorsan előállt egy magyarázattal, és az 1816 és 1819 közötti hároméves hideghullámot a Sumbawa-szigeten lévő Tambora vulkán kitörésével hozta összefüggésbe. A kitörés állítólag mintegy 150 km3 piroklasztikus trachyandezitet lövellt a levegőbe. A füst 44 km magasra szállt, és a vulkáni anyag a vulkáni gázokkal együtt elérhette a sztratoszférát. Ez a magyarázat azonban nagyon furcsa, mert az aktiválódott vulkán az Egyenlítőtől délre van, és "ismeretlen okokból" csak az északi félteke éghajlatára volt hatással. Ha valóban a légkörben lévő por és hamu keveréke ilyen intenzíven akadályozta a napfényt, akkor nehéz megmagyarázni, hogy ez miért csak egy, bár nagy területen történt, ráadásul három teljes éven keresztül.

Azért is logikátlan, mert az 1883-ban Indonéziában (Krakatoa), 1912-ben Alaszkában (Katmai) és 1991-ben a Fülöp-szigeteken (Pinatubo) bekövetkezett hasonló nagyságrendű (mintegy nyolcszáz megatonnás) kitörések legfeljebb fél fokos hőmérsékletcsökkenéshez vezettek, anélkül, hogy déli sötétséget okoztak volna. Nem voltak nyárközépi hóviharok sem, és nem voltak hatalmas esőzések vagy áradások.

VAGY

Leonida csillagzuhany

Hétfő éjjel az éjszakai égbolton lenyűgöző látványosságot lehet majd megfigyelni - a Leonida-patak csillagzuhatagát. A gyönyörű kozmikus show az éjszaka második felében a Földről is látható lesz. A csillagászok megjegyzik, hogy a csillaghullás megfigyelésének egyetlen szükséges feltétele a tiszta időjárás és a felhőtlen égbolt.

A Leonida-áramlás mintegy 3800 éve ismert, és az Oroszlán csillagképről kapta a nevét. A Leonidák talán az egyik legfényesebb meteorraj. Bolygónk minden év november közepén halad át rajta.

Minden 33 évben egy kis üstökös jelenik meg a Naprendszerünkben. Ez az üstökös a Nap körül kering. Naprendszerünk belsején való áthaladása során az üstököst a Nap felmelegíti. Az üstökös főként jégből, gázokból és porból áll. Amikor a víz és a gázok elpárolognak, a porszemcsék felszabadulnak, és szinte ugyanazon a pályán haladnak tovább, mint az üstökös.

Idővel a por terjedése az üstökös teljes pályája mentén megfigyelhető. Ennek eredményeképpen minden évben, amikor a Föld közel van az üstökös pályájához, a pályán lévő porszemcsék (más néven meteorok) összeütköznek a Föld légkörével.

A Földről ezek hullócsillagokként figyelhetők meg. A Tempel-Tuttle üstökös meteorjai november 5. és 25. között láthatók. A Föld november 17-18-án halad át e meteorraj sűrű részein.

Erik Arnesen, Oslo Leonidák

Agness Giberne. London, 1884, Leonidák

1833. november 13. Illusztráció a Leonidák meteorrajról 1833-ban egy helyi újságban.

Egy prófétai esemény teljesedett be 1833. november 13-án éjjel, amikor olyan meteorzápor hullott, amely a szemtanúk beszámolói szerint még a legsúlyosabb esőzéshez sem hasonlítható. Ez a hatalmas látványosság, mint egy gigantikus tűzijáték, hajnali két órától egészen hajnalig világította be az egész égboltot Észak-Amerika felett.

A New York Commercial Journal 1833. november 14-i számában nagy cikk jelent meg erről a csodálatos jelenségről. Szerzője így fogalmazott: "Szerintem még egyetlen tudós vagy filozófus sem írt olyan eseményről, mint ami tegnap reggel történt. Lehet, hogy jelenleg nehéz pontosan meghatározni, de tizennyolc évszázaddal ezelőtt egy próféta pontosan megjósolta a csillaghullást, és ez a szó legszorosabb értelmében valóra vált" (E. White. The Great Controversy).