Oszd meg ezt a cikket

 

Rövid szösszenet a titokzatos, az egyes élelmiszerek csomagolásán látható béka-jelzésről

Több Olvasónk kérdezte, mi ez a furcsa béka-címke akármi az élelmiszereken. Nem, ez nem a mérgező brazil nyílbéka.

A hivatalos propaganda MAGYARÁZKODÁSA szerint ez a jel:

“A zöld békás logó a Rainforest Alliance (Esőerdő Szövetség) hivatalos szimbóluma. A Szövetség önmagát "nemzetközi non-profit szervezetként" írja le, amely az "üzleti élet, a mezőgazdaság és az erdők metszéspontján dolgozik, hogy a felelős üzlet váljon az új normává".

"A logó azt jelenti, hogy a kérdéses összetevőt olyan módszerekkel állították elő, amelyek támogatják a fenntarthatóság három pillérét: a társadalmi, gazdasági és környezeti szempontokat" – közölte a Rainforest Alliance szóvivője az AFP-vel egy 2023. július 17-i emailben.”

EZ NAGYON SZÉPEN HANGZIK, AZONBAN UTÁNANÉZVE, MINDEZ NEM IGAZ!

SEMMI KÖZE A BÉKÁVAL MEGJELÖLT TERMÉKEKNEK AZ ESŐERDŐKHÖZ.A BÉKÁS PROJEKT TÁMOGATÓJA ÉRDEKES MÓDON AZ AZ ÉRDEKCSOPORT, KÖZTÜK A MELINDA AND BILL GATES ALAPÍTVÁNY, AKIK TÖBB AZ EMBERISÉG ÉLELMISZERELLÁTÁSÁT BEFOLYÁSOLÓ PROJEKTET KOORDINÁLNAK!

 

Lássuk akkor röviden, mi is ez a “békázás” a globalista multicégek egyes termékein. Ez is csak a már megszokott és most sorra lelepleződő jelképrendszerek egyike.

A keresztény művészetben a béka, különösen a varangy az ördög, a démonok, a bűnök (Fösvénység, Bujaság) megtestesítője. A síremlékeken halálszimbólum. A levelibéka a magyar néphitben a szerelmi varázslásban játszott szerepet, a női nemi szerv állatjelképe volt.

A béka a globalisták szimbolikájában az átváltozás/TRANSZformáció jelképe.

A transz, azaz az átváltoztatás - jelképe. A kétéltű Nem mostani, új-keletű szimbólum ez sem, nagyon sok mondában, mesében évszázadok óta ott van.

Az embert békává változtató átok, varázslat, méreg az összes európai nép mesevilágában jelen van. Az elátkozott, békává változtatott királyfi meséje az európai népmese világban is jelen van, az ilyen legendák azok, amikor csak egy emberi, tiszta lány szerelme, azaz embersége és lelke változtatja vissza emberré a békát. Gondolom mindenki olvasott ilyet, a csókra (szerelem-lélek) emberré, sőt királyfivá visszaváltozott béka meséjét.

Legyen világos, a transzhumanizmus jelképrendszere mindig mitikus, legenda , monda mitológiai alapokból származik, csak figyelni kell és benne van a nevében a jelentés mindnek! Már amennyiben ismerjük a mitológiát, a legenda szimbolisztikáját és persze a holt nyelvek ismerete sem árt, például a latin vagy ó-görög nyelv ismerete, melyekre a tudományt, az orvoslást alapozták meg.

Békává változtatott ember. Transz formálás. Transz humán akció. Átváltoztatás.

Fordítsuk le ezt tudományosra a mitikus mesékből!

Most ez fordítva van, épp azon mesterkednek a transzhumanista méregkeverők, hogy az embert változtassák jelképesen “békákká”... A mitológia szimbólumtárában benne van a transzhumanista terror-projekt minden jelképe.

Elterjedt, hogy a brazil nyíl-békának a mérgét jelképezi, ez azonban nem igaz. Nem szószerinti méreg, hanem GMO-s adalák van ezekben a termékekben. Ezekben az "élelmiszerekben" mindben olyan genetikai GMO-s összetevő is van, amit abortált emberi magzatokból nyernek ki a transzhumanista maffiózók.

Mindent elkövetnek, hogy beszennyezzék, módosítsák és meggyengítsék, azaz feltörjék az emberi DNS-t, ezzel pedig élelmiszer útján is próbálkoznak. Pont úgy , mint ahogy berakták ezt az adalékot, azaz az abortált, emberi magzatokból kivont géntöredéket a COVID trutyiba is.

Ezért is vizsgálják a szennyvizet az úgymond (sosem izolált) COVID-vírus orokítőanyaga után kutatva. Képzeljük már el! Egy légúti vírus örökítőanyagáét keresik a szennyvízben! Lassan világos ugye, mire is kellettek a PCR tesztek, (szintén géntechnológiai segédeszköz, önmagában alkalmatlanok vírus okozta betegségek diagnosztizálásra!).

Valójában a szennyvíz-vizsgálatokban azt nézik, hogy az embereket és az emberek környezetét mennyire tudták genetikailag megfertőzni, mert az a cél, módosítani az emberi DNS-t, feltörni az eredeti, humán genetikai kódot, amit a géntechnológiában emberi DNS-nek a teológiában "isteni szikrának" neveznek.

Semmi köze nincs a szennyvíz örökítőanyagát kutató hazug híreknek semmilyen légúti vírushoz! Azt nézik, azt vizsgálják, hogy a GMO-s cuccokkal etetett emberek mit kakálnak ki, mennyire épülhet be így a szervezetükbe az emberi DNS módosítására szánt "genetikai méreg". Tudjuk, a tranbszhumanizmus, az embert valami mássá alakító genetikai varázslat.

Kérdés, mi a rossebbért vásárolják meg az emberek ezeket a termékeket és miért fogyasszák? Mert cifra,csicsás a csomagolása s az agymosó tévé-reklámokba is ezeket mutogatják.

Lehet például kakaót főzni, tiszta kakaóporból is. Persze így egyszerűbb és veszélyesebb...

Az ember maga dönt, hogy lenyeli ezt a békát is vagy sem!


Ha tetszett ez a cikk, talán fontolóra vehetné, hogy adományozzon a Pokol a Földön számára. Szerkesztőink teljesen önkéntesen dolgoznak. Olvasóinktól függ, hogy rendszeres vagy egyszeri befizetésekkel segítsék munkánkat.
Adományozni itt lehet. Köszönjük.


Oszd meg ezt a cikket

 

 

hozzászólás1

  • Hozzászólás hivatkozás Freeman

    Freeman

    2023 szept. 4

    Ez hihetetlen.
    Kerestem az interneten, hogy mi is ez és semmi ilyen információ nincs róla.
    Csak tényellenőrző oldalak hada cáfolja a fenti információkat.
    Aztán nem hagyott nyugodni a gondolat, és sokféle kereséssel próbálkoztam, mire kibújt a szög a zsákból.
    IGEN, ez a békás szar is a szemétláda billgateshez kapcsolódik !
    Nem könnyű megtalálni, de sikerült:
    https://www.gatesfoundation.org/about/committed-grants/2007/11/opp45625
    Szóval békás logóval ellátott szemetet ne vegyél, mert méreg !
    Amihez hozzáér vagy csak köze van hozzá a pedofil gates rohadéknak attól menekülj !

    Jelentés

Hozzászólás írása

 

Névnap

2023. szeptember 25. hétfő
Eufrozina, Kende

Holnap
Jusztina, Pál
napja lesz.
Top

Ez a weboldal cookie-kat használ a hitelesítés, navigáció és egyéb funkciók kezelésére. Honlapunk használatával Ön elfogadja hogy cookie-kat helyezhetünk el az eszközén.
GDPR letöltés | GDPR rendelet